A XXI. Század Intézet Covid-tanulságok? címmel rendezett konferenciát, ahol több szempontból is elemezték a pandémia tanulságait.
Az abortuszhoz való jog alapvető jog, az uniós tagállamoknak teljes mértékben büntethetetlenné kell tenniük a művi terhességmegszakítást.
Európa legnagyobb innovációs hálózatához férhetnek hozzá az egészségügyi innovációval foglalkozó magyar vállalkozások.
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) "a korrupció útján" szerzett pályázati támogatások ügyében.
Elsősorban az életmód felelős azért, hogy Magyarországon 4-4,5 évvel rövidebb az emberek várható élettartama, mint az Európai Unió átlaga.
Az Európai Bizottság által összeállított Európai Innovációs Eredménytáblán Magyarország tavalyhoz képest egy kategóriával előrébb lépett.
Lezárul az OKFŐ InterReg projektje, amelynek során a balassagyarmati és a nagykürtösi kórházaik között jött létre együttműködés.
Jövőre növekedni fog az egészségügyi rendszer támogatása, a pontos összegről a jövő hét keddi sajtótájékoztatón számolnak be.
Egy friss tanulmány szerint hazánk nem áll rosszul ebból a szempontból a kelet-, közép- és dél-európai országok között, írja az Index.
Másfél milliárd forintos beruházással épül új nővérszálló a nyíregyházi kórházban, az épület bokrétaünnepségét szerdán tartották.
Ha egyetlen egészséges növényi olajat kellene megnevezni, a többség valószínűleg az olívaolajat említené. De mitől különleges – ha egyáltalán az – az olívaolaj?